breaking news

Tamás Gáspár Miklós egy robot! Ezzel kapcsolatban eddig sem volt sok kétségünk, de most a Parazsurnál bemutatja a megdönthetetlen, ám annál meglepőbb bizonyítékot.
Mert ugyebár ki hiszi el azt, hogy egy ember hívásra bármikor beül a Nap-kelte díszletei közé, s mindegy, hogy mi a téma, fossa a szót. Márpedig Tamás Gáspár Miklós ezt teszi. Gyanús volt mindig is. Ma azonban végre kiderült, hogy TGM egy robot, amiben Gyárfásék cserélik néha a szoftvert, most épp az Orbán Viktor-programot felváltották a munkásmozgalom szoftverrel, mert az volt aktuális. A mai Nap-keltében azonban lebuktak. TGM irányítója egy beszélgetés után túl hamar kapcsolja ki a robotot, így mi, a nézők egyrészt láthattuk, hogy az ál filozófus szája nem emberi módon hirtelen becsukódik, amit egy hátborzongató kattanó vagy pukkanó hang is kísér.
A meglátásunk akkor nyert végképp megerősítést, amikor a Nap-kelte weboldaláról letöltöttük az említett műsorrészletet, s azt tapasztalhattuk, hogy gondos kezek eltűntették az árulkodó utolsó másodpercet, melyben a robot kikapcsolása felismerhető. Szerencsére azonban az MTV videótárába felkerült, streamelhető formában megtekinthető fájlhoz még nem ért el Gyárfás Tamás keze, itt megvan az utolsó másodperc. Mivel biztosak vagyunk benne, hogy előbb vagy utóbb azt a videót is megvágják, komoly munkával kimentettünk a beszélgetés végéről pár másodpercet. Alant megtekinthetik. Szigorúan 18 éven felülieknek!

Komment

Eddig 40 komment érkezett

  1. rr.):
    2007. 05. 04. 12:07

    Höhö :D

  2. phnb:
    2007. 05. 04. 13:37

    király :D

  3. Outlier:
    2007. 05. 04. 16:09

    Ez aljas volt. :-DDDDD

  4. fcking:
    2007. 05. 04. 16:28

    úúúúristen... ez nagyojjjóóó ! :DDD

  5. Lam:
    2007. 05. 04. 17:56

    Csak idő kérdése volt, mikor bukik le.

  6. ford:
    2007. 05. 04. 18:53

    :D

  7. gus:
    2007. 05. 04. 20:52

    nagyon ügyes vagy, minden elismerésem!

  8. takezo:
    2007. 05. 04. 20:52

    :d ezen borultam

  9. sááá:
    2007. 05. 04. 23:22

    A gyanú beigazolódott.

  10. drgonzo:
    2007. 05. 05. 1:00

    ciklus vege volt - es miutan feltetel nem teljeseult (nem kerdeztek semmit) - siman visszaugrott az Orbanozos programra... mert arra is gondoltam, hogy meg akarta koszonni, hogy ott lehetett. De mindennap ottvan a napkelteben... szoval??!! mit koszont volna meg benne..

  11. johnjalice:
    2007. 05. 05. 12:55

    Áh, csak arról van szó, hogy levegőt akart venni, mire meglazult a protézise, és ezért inkább gyorsan összepattintotta a száját, nehogy kiessen. Öregekkel gyakran megesik az ilyen.

  12. joe:
    2007. 05. 05. 20:57

    Bio-robot!

  13. szelsokozep:
    2007. 05. 05. 22:44

    zseniális

  14. hphp:
    2007. 05. 05. 22:49

    qrva régen nem röhögtem ilyen jót :D

  15. svb:
    2007. 05. 05. 23:21

    behalok :D

  16. Marosán:
    2007. 05. 06. 7:44

    Mit kell nézni ?????

  17. drgonzo:
    2007. 05. 06. 13:32

    azt, hogy neked vajon belefer-e az oklod a s...dba?

  18. ati:
    2007. 05. 07. 9:07

    de azt vágod, hogy a csávó nem ír se géppel, se számítógéppel? a hatalmas barom kétoldalas írásait mind kézzel írva, papíro adja be. szerencsétlen szedők és gépírók!

  19. Veges:
    2007. 05. 07. 20:03

    :) 3 orája vinyogok, ilyet még életemben nem láttam, a világ legrövideb és legjobb vigjátéka.Köszönet a rendezönek.
    viktor

  20. Xaxofon:
    2007. 05. 08. 14:44

    Gratulálok a sikeres mentési akcióhoz, talán majd egyszer még perdöntő bizonyítékként is szolgálhat :)

  21. Rompez:
    2007. 05. 08. 14:45

    vááá ez nagyon nagy :D

  22. yyocsi:
    2007. 05. 08. 14:51

    SzuzMaria! Sirva rohogtem negyedoran at...

  23. Annuska:
    2007. 05. 08. 17:32

    szar

  24. valaki:
    2007. 05. 08. 17:44

    én mindjárt megfulladok, ááááááá:D:D:D:D:D:D:D:D:D

  25. valaki:
    2007. 05. 08. 17:45

    szédülök pukk

  26. webmotion:
    2007. 05. 08. 19:17

    Ahhahahh! :D
    Az egy kattanás az mit jelent TGM-nél? Vissza kéne fejteni a forráskódik a fószert.

  27. nerati:
    2007. 05. 08. 23:07

    nemazé de a maxthon böngészőm popup blokkolójának van pont ijen pukkanó hangja

  28. k|M:
    2007. 05. 09. 8:32

    steadman,

    a comment:com-os és subbás hivatkozás mennyivel növelte az eladási statisztikáid (átkattintás)? ((:

  29. steadman:
    2007. 05. 09. 13:39

    k|M, sokkal, majd 8-szorosára a szokásosnak. De sokan jönnek az ize.hu-ról is.

  30. Moophlander:
    2007. 05. 09. 18:37

    -Restart, majd csökkentett mód után újra futtatható! :)
    Hol a reset gomb??? A Gyárfást kell kérdezni!
    A rendszerváltás is ilyen volt! :)

  31. gaze:
    2007. 05. 10. 17:58

    ocska, izzadtságszagú a post, óvodás ötlet megpróbálni ebből ezt a poént kihozni, a video ellenben súlyos.

  32. Balázs:
    2007. 05. 11. 15:27

    ez az ember hülye, ezt mindenki tudja

  33. TGM:
    2007. 05. 13. 19:16

    Üdvözlet az idióták egyesületének. Mennyi barom!

  34. wing:
    2007. 05. 14. 20:15

    inkább "cuppogj", az sokkal jobb :D

  35. jimmy68:
    2007. 05. 24. 10:22

    Szerintem a könyökét is meg tudja csókolni! Nagyon ott van! Csak nem szabad túl közel tenni hozzá a vizespoharat, mert akkor leég a zárlattól a stúdió is...

  36. kia:
    2007. 06. 16. 12:39

    hmm ...gondolom én vagyok a béna, de én még mindig nemn látom h mi a vicces ebbben a videóban ?? mit kel nézni ?? lácci válaszoljatok mert én egy kurva szőke liba vagyok és nem értek semmi ..eellőrre is puuszskkáácsska annak aki megmondja nekem !!!!!!!!!!

  37. maki:
    2007. 10. 28. 13:03

    kia: javaslom az olvasást, mint egy lehetséges megoldást a problémádra. gondolom - bőven - időben válaszoltam...
    erről jut eszembe (lehet hogy offtopik, de szerintem az egyik legjobb szőkenős vicc):

    a szőke, a barna, meg a fekete nő ül a presszóban és beszélgetnek.
    - képzeljétek - mondja a fekete -, tegnap este, ahogy keféltünk a Bélával, véletlenül megfogtam a golyóit, hát tisztára hideg volt!
    másnap a barna is mesél:
    - képzeljétek, tegnap este mi is keféltünk a Zolival és kíváncsiságból én is megfogtam a golyóit, hát neki is totál hideg volt!
    harmadnap megint összejönnek, hát a szőke feje bucira van verve, kék, zöld meg lila.
    - hát veled mi történt? -kérdezik.
    - az úgy volt, hogy mi is keféltünk tegnap este a Jocival és én is megfogtam neki és neki is hideg volt...
    - és?!
    - és mondtam neki:
    - jé, a te golyóid is hidegek kefélés közben, mint a Béláé, meg a Zolié!!!

  38. Lohness:
    2007. 12. 08. 13:19

    <a href= ollieadams.bravehost.com/a289ad/map.html > myusenet free </a>

  39. zan:
    2008. 01. 02. 23:09

    haha kurvajó majdnem beszartam:DDDDDDDDDDDDDDDD

  40. bdzw iykfomntu:
    2008. 03. 15. 18:22

    dwpczbfj aqujv yqtl kdxw jsxkay dmveitjfn uziedcm

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.